PostHeaderIcon Előzetesben egy uzsorázással gyanúsított harkányi férfi

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság szombaton azt a férfit, aki a gyanú szerint uzsorakölcsönök adásával foglalkozott Harkányban és környékén.

Hajdu István, a bíróság elnöke a helyszínen újságíróknak elmondta: egy hónapra rendelték el az uzsora-bűncselekmény bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsított 67 éves harkányi férfi előzetes letartóztatását.
Az indoklás szerint esetében fennáll a bűnismétlés, a tanúk befolyásolásának, megfélemlítésének, valamint a tárgyi bizonyítási eszközök, okiratok eltüntetésének, megsemmisítésének veszélye is.

A gyanúsított tagadta a bűncselekmények elkövetését, ő és védője fellebbezett a végzés ellen, ezért az nem jogerős.
Az MTI bűnügyi forrásból úgy értesült, hogy a férfit csütörtökön Harkányban egy kommandós akció keretében fogta el a rendőrség. A gyanú szerint a fürdővárosban és környékén 2003 óta nyújtott kisebb, de akár több millió forintos kölcsönöket is, amelyekért havi tíz százalék kamatot kért mindaddig, amíg az adós nem rendezte a tartozását. Azokat, akik határidőre nem akartak fizetni, fenyegetéssel és bántalmazással kényszerítette erre.

Az ügynek több tucat sértettje van, nagy részük nehéz életkörülményeik javítására, beteg gyermek gyógykezelésére kért pénzt. Egy szerb állampolgárnak pékség nyitásához volt szüksége tőkére, őt a gyanúsított azzal fenyegette meg, hogy ha nem fizet, kiutasíttatja Magyarországról.

Előzmény:

Segíti a rendőrség munkáját a nagyobb médiafigyelem az uzsora-bűncselekményeknél Garamvölgyi László szerint. Az ORFK szóvivője ezt azután mondta, hogy a Célpont stábja a héten leleplezett egy uzsorást Harkányban.

A leleplezett férfi 300 ezer forintos kölcsön fejében másfél év alatt már az összeg négyszeresét követelte vissza az egyik sértettől. A Célpont kamerája rögzítette, ahogy átveszi a pénzt áldozatától. A rendőrök nem sokkal később házkutatást tartottak az uzsorásnál, és őrizetbe is vették, előzetes letartóztatásáról szombaton dönt a pécsi bíróság. Garamvölgyi László elmondta azt is: a 34 sértett közül a rendőrség már 20-at feltérképezett. A rendőrségi szóvivő arra biztatja a sértetteket, hogy forduljanak a hatóságokhoz.

forrás: MTI, hirtv.hu